A szorongás nem jó tanácsadó

Érzem, hogy most nem vagyok jól. Lassú felismerés volt, de most valami nem működik bennem. Hiába szeretnék rengeteg mindent csinálni, egyszerűen nincs hozzá erőm. Vagy kedvem.

Három hete alig tornázok, nem figyelem a kalóriákat, most még néha a hajmosás is nehezemre esik. Amikor eljutok idáig, már tudom, hogy valamit tennem kell, különben még jobban beszippant az, amiben vagyok. Sosem tudom a pontos megoldást, hogy mit és hogyan kellene csinálnom, csak próbálkozom. Szóltam a páromnak, és szóltam két barátomnak is, hogy nem vagyok jól. Figyelem magam közben. Sokat aludnék, de nehezen megy, így az sincs meg, hogy legalább átaludjam ezt az időszakot.

Gémelek. Most ez az egyik olyan dolog, ami ki tud húzni kicsit a gödörből. Legyen társasjáték vagy PC játék, mindkettő nagyon jól esik.

Igyekszem türelmes lenni magammal. Ez most nem egy jó időszakom, de vannak ilyenek. Ettől vagyok én én, és ettől kerek a világom. Tudom, hogy ezt a körforgást nem lehet megszakítani, még ha néha annyira szeretném is. Ilyenkor hagyom magam a kanapén punnyadni, sorozatot nézni, olvasni vagy rajzolni. Azt csinálom, ami éppen jól esik. Ha sikerül, akkor alszom is. Tudom… baromi nagy luxus, hogy ezt megengedhetem magamnak. Hogy egyáltalán megtehetem. De egyszerűen szükségem van rá.

Most még a blog is nehezen megy, pedig szinte minden nap eszembe jut valami izgalmas téma, egy új cozy game ajánló vagy egy bejegyzésötlet. Közben pedig annyi új játék jelent meg… jajj, minden időmet felemésztik. Próbálok arra koncentrálni, hogy olyan dolgokat csináljak, amiktől tényleg jobb kedvem lesz. De egy idő után muszáj erőt vennem magamon, és elkezdeni újra más dolgokkal is foglalkozni. Mivel ma egész nap esett az eső, este sétálok egy nagyot, és nemsokára tornázok is egy kicsit. Harminc-harminc perc kezdetnek bőven elég.

Hajrá nekem. 🤍

És hogy mitől zuhantam bele ebbe a lyukba?

Mondanám, hogy várom Alicet, a Bolond Kalapost és a Fehér nyulat… de sajnos nem.

Egyszerűen nagyon számítottam arra, hogy gyorsan sikerül munkát találnom. Szerencsére válogathatok, hová jelentkezem, ezért tényleg csak olyan pozíciókat pályázok meg, amelyek szimpatikusak, és amiket szívesen csinálnék. Az elmúlt időszakban sok interjún voltam, de kettőt különösen szerettem volna megszerezni. Mindkettőre rengeteget készültem. Őszintén meséltem magamról, mert nem kenyerem a hazudozás. Igyekeztem lenyűgözni őket, és egy kicsit kilépni az introvertált szerepemből. Közvetlenebb voltam, és úgy éreztem, hogy jó vagyok.

És tényleg az voltam.

Mindkét pozíció remek lett volna, nagyon testhez állt volna hozzám. Ami viszont nem tetszett, hogy heteket kellett várni az interjúkra és a visszajelzésekre. Az egyik helyről felhívtak, hogy végül mégsem vehetnek fel új irodavezetőt, pedig nagyon szimpatikus voltam nekik. Nem hiszem, hogy ez csak kifogás lett volna. Ha az lett volna, valószínűleg inkább küldenek egy sablon e-mailt.

A másik helyen egy hónap telt el, mire behívtak, három hét múlva volt a második kör, majd újabb egy hét után kaptam egyetlen e-mailt. Egy olyan e-mailt, amiről ordított, hogy mesterséges intelligencia írta.

Végtelenül szomorú voltam.

Az egy dolog, hogy megalázónak éltem meg az egész folyamatot. De olyan érzésem volt, mintha egy vásári majom lennék, akit újra és újra tesztelgetnek és kérdezgetnek. De hogy ennek a végén még egy olyan e-mailt kapjak, amit valószínűleg nem is ők írtak hanem chatgpt…

Az fájt.

Később viszont átgondoltam ezt a két helyet, és végül arra jutottam, hogy talán tényleg jobb, hogy nem sikerült. Mert így elmehettem egy másik interjúra, ami sokkal közelebb áll hozzám. Pont holnap lesz a második köröm. Az első után azt mondták, hogy egy-két hét múlva jelentkeznek, végül már másnap hívtak. Ezt nagyon jó visszajelzésnek veszem. Persze ettől még tele vagyok félelemmel.

Nyilván…

A legutóbbi állásom kicsit olyan volt, mintha nem is dolgoznék. Itthonról dolgoztam napi hat órában, és időbeosztás szempontjából tényleg nagyon jó volt. Viszont nem volt napi kapcsolatom emberekkel. Sokszor csak a cicákkal beszélgettem napközben. Kicsit elszoktam az emberektől. Attól, hogy kapcsolódjak, hogy minden reggel felöltözzek, bemenjek valahová, emberek között legyek.

És úristen…Mennyire le fogok fáradni attól, hogy mindig a legjobb önmagamat akarom majd mutatni.

Valószínűleg lesz pár nagyon fárasztó hetem, mire újra belerázódom. Pedig pont erre volt időm itthon, hogy ezeket a dolgokat magamban rendezgessem… na de most majd élesben tesztelhetem. 😄

Fura lesz újra napi nyolc órát dolgozni. De valahogy itt már az első interjún sokkal kellemesebb volt az atmoszféra, mint bárhol máshol.

Drukkoljatok. 🤍