Az ősz az egyik kedvenc évszakom. Nem csak azért, mert csodaszép, hanem mert végre úgy érzem, levegőhöz jutok. Az egész testem lelassul, mintha a világ végre velem együtt venne egy nagy levegőt. Nincs nyári zaj, nincs erős napfény, nincs az az érzés, hogy „ki kell menni, mert süt a nap”…ezek eltűnnek, és helyettük marad a tompa fény, a hűvös szél és a kopogó eső. Végre azért van kedvem kimenni, mert nem vakulok meg a naptól és csendesebben lehet kirándulni.
Ez az időszak nem mindenkinek könnyű – sokan panaszkodnak hogy rövidebbek a nappalok és hiányzik nekik a nyár pörgése. Én viszont ilyenkor érzem igazán, hogy élek. Hogy visszahúzódhatok a saját kis világomba, és senki nem várja el, hogy bármit is csináljak.
Lassítás
Szeretem az ősz lassabb ritmusát: otthon lenni, meleg lámpafénynél vagy gyertyát gyújtani. Fahéjas teát kortyolni, puha takarókat használni. Előkerülnek végre a kedvenc kötött pulcsijaim is és vastag zoknijaim. Ilyenkor jobban hallom a saját gondolataimat is, és van időm leülni velük – még ha nem mindig könnyűek is. Írok, színezek, szöszmötölök, csak úgy hagyom, hogy a nap lelassuljon körülöttem. Jó érzés kicsit eltűnni, magamra húzni a világot, és nem bűntudattal, hanem elégedettséggel mondani: „most nincs kedvem kint lenni, most magammal vagyok”. Szuper azt megérteni és elfogadni, hogy ezzel nincsen semmi baj, sőt. A leghasznosabb dolog ha megengeded végre magadnak, hogy pihenj és lelassulj. Nekem ez a lassabb világ a „cozy” kuckóm, ekkor mindenhez is kedvem támad.
